Az MBT

Magyarországon talán a legelterjedtebb, legismertebb lábbeli típus, köszönhetően a viszonylag korai piacra kerülésnek, valamint komoly reklám tevékenységnek is, mely természetesen nem csorbítja e minőségi termék erényeit.

A gördülőtalpas lábbeli kifejlesztői a természetes instabilitás megjelenítésére (azaz az egyenetlen talajon való járás szimulálására) törekedtek a többnyire sima talajon való járás közben, miközben a láb kényelmét és megfelelő alátámasztását sem hagyták figyelmen kívül. (Az MBT név a Massai Barefoot Technology szóból képzett mozaikszó, utalva a természeti népek mezítlábas járására illetve az ebből származó egészséges lábfelépítés fontosságára a termék kifejlesztésénél.)

A lábbeli gördülő mozgást elősegítő talpa három rétegből, pontosabban talán két rétegből és egy fontos alátámasztó részből tevődik össze. Megkülönböztetendő egy a lábbeli stabilitását elősegítő üvegszálas merev réteg, mely a stabilitáson kívül a talp egyenletes alátámasztását is biztosítja. A második réteg az „egyensúlyozó” rész, mely e gördülőtalpas lábbeli egyik talán legfontosabb része, mely a járás mechanizmusában (lépés közben) az aktív gördülő mozgást biztosítja. A harmadik egység a „Maszáj-szenzor” mely a lépés közben a sarokra érkezést tompítja, ezáltal a sarkat ért shock hatást csökkenti. A rétegek együtt, a talajjal közvetlenül érintkező felszínnel együtt egy dinnyehéj szerű felépítést eredményeznek, mely járás közben hozza létre a tervezők és forgalmazók által 3D instabilitásnak nevezett statikát.

A lábbeli gondosan megtervezett rétegezettségével, a fenti talpformával járás közben optimalizálja viselője tartását, így nem csak megelőzi a tartáshibákból fakadó izomegyensúly eltolódás okozta fájdalmakat (izomgörcsöket), hanem a már kialakult panaszokat is csökkentheti, ill. szüntetheti. A 3D instabilitás létrehozásával főként az alsó végtagi izomcsoportokon, a csípő és farizmok vonatkozásában, valamint a test stabilitásáért felelős izomcsoportokban olyan jótékony aktivitás fokozódás jelentkezik, mely a tartás javulásában a koordináció optimalizálásában mérhető. Nem mellékesen a javuló izommunka akár a törzs, akár a az alsó végtag (láb, lábszár) vonatkozásában más fontos előnyökkel is jár. (Gondoljunk csak a kopásos, degeneratív betegségekre, vagy a lúdtalphoz társuló fájdalom szindrómákra.)

Saját véleményem szerint a lábbeli viselésének előnyeit leginkább a folyamatos helyváltoztatással – járással – járó munkakörök képviselői élvezhetik ki (pld. levélhordó, üzletkötő, vendéglátóipar, stb.), hiszen a sima talajon való gyakori helyváltoztatás során jelentkeznek talán leghatékonyabban a lábbeli előnyei.