Az ízületi kopás
A rövid, gyorsan elrepülő nyári szabadság perceiben kezembe került egy napilap, amely a szokásos „bulvár” hírek mellett egy rövid cikket közölt az arthrosisról, ill. „gyógyulásról” és „csodálatos” tünetmentességről beszélt, ebben a sokszor nehezen kezelhető, összetett kórképben. Nem csoda, hogy érdeklődéssel vártam, milyen új módszert, netán gyógyszert kínál a cikk írója, amely hozzájárulhat betegeim sikeres kezeléséhez.
Talán a legtöbb kérdés betegeim körében az arthrosissal kapcsolatosan érkezik hozzám. Az ízületek kopása (arthrosis, vagy artrózis) népbetegségnek számít, nem csoda tehát, hogy különösen a felnőtt kor végén, ill. az idősebb korban szinte mindenkit érint a probléma, kisebb nagyobb mértékben.
Miről is van szó.
A téma annyira összetett, szerteágazó, hogy köteteket lehet megtölteni a betegség okaival, diagnosztikájával, kezelési lehetőségeivel. Annyit feltétlenül fontos megérteni, hogy a kor előrehaladtával az ízületi porc fokozatosan megfogyatkozik, (bonyolult sejtszintű és molekuláris folyamatok eredményeképpen) a felépülő porcállomány egyre fogy, a lebontás kerül túlsúlyba. Ezzel párhuzamosan gyulladásos tünetek is megjelennek, amelyek nagyon komoly fájdalmakat eredményezhetnek. Sajnos nem csak fájdalom, hanem ízületi merevség, sőt jelentős mozgáskorlátozottság is felléphet. Mindezek – függően a beteg fájdalomtűrő képességétől – előbb utóbb mozgásszervi szakorvoshoz kényszerítik a beteget.
Mit tehetünk?
Természetesen most is a megelőzést kell kiemelnünk, hiszen a megfelelő táplálék bevitel (az idősebb korban táplálék kiegészítőkkel) és az ízületek rendszeres mozgatása késlelteti a komolyabb tünetek megjelenését. Amennyiben a folyamat már megjelent, a fájdalmak kifejezettebbé váltak, sajnos ez már nem elég. Ilyenkor a gyógyító orvosnak személyre szabottan, az állapot súlyosságát mérlegelve (pontos stádium meghatározás) kell a megfelelő terápiát meghatároznia. Ha a gyógyszeres kezelések, a komoly rendszeresen és módszeresen végrehajtott fizioterápiás és gyógytorna kezelések már nem eredményesek, a folyamat késői stádiumában akár műtéti megoldások is szükségessé válhatnak. Ez utóbbiakat persze csak akkor szabad felajánlani, ha a konzervatív (nem sebészi) módszerek már nem hoznak a beteg számára is kielégítő eredményt.
Mindezt azért tartottam fontosnak közzé tenni, mert minden fájdalmakkal és ízületi problémákkal bíró beteget óvnék attól, hogy (bármilyen hatékony) „csoda” szertől önmagában várják a teljes gyógyulást. A betegség természetéből fakad, hogy körültekintően (általában több terápiás módszer együttes alkalmazásával) lehet jó, fájdalommentes életet garantálni, sajnos teljes gyógyulásról még így sem beszélhetünk.
Fájdalommentes, aktív életet azonban az esetek többségében – jól megválasztott és felépített kezelés mellett – biztosíthatunk.
Ez sem kevés.