A királyok betegsége

Tudnivalók és érdekességek a köszvényről

Talán kevesen tudják, hogy a láb, vagy a kéz ujjainak fájdalmas duzzanata mögött gyakran egy anyagcsere betegség a rendellenesen magas húgysavszint, közkeletűbb nevén a köszvény betegség is meghúzódhat.

Valójában a betegség gyakorisága (brit adatokra is támaszkodva) 10-15 eset 10.000 betegre számítva, melyet a hazai adatok is alátámasztani látszanak. Egyértelmű, hogy a betegség kétszer olyan gyakori férfiaknál, mint a hölgyeknél, a kor előrehaladtával az előfordulás nő, a legnagyobb előfordulási arány a 65-80 év közötti betegeknél mutatható ki.

Az ízületi gyulladás általános jellemzői a köszvényes betegségnél is fennállnak (duzzanat, pír, fájdalom), azonban igen jellemző, hogy az öregujj alapízületét érinti a betegség (azaz először itt okoz tüneteket), sokszor tehát a „bütyök” cipő okozta nyomásából származó irritációval, gyulladással is összetéveszthető. A láb ujjait érintő változat neve a podagra, igen fájdalmas is lehet, sokszor 6-12 órán át is fennállhat.

Nem mindig egyszerű a fertőzéses eredetű ízületi gyulladástól megkülönböztetni, noha a kialakulása általában gyorsabb, mint egy bakteriális gyulladásnak, amely esetleg a környező lágyrészekről tevődik át az ízületre. A laborvizsgálatok sokszor megtévesztően hasonlíthatnak a két kórképben – amennyiben pld. a húgysavszint emelkedés a vérben aktuálisan nem kimutatható -, azonban a RTG vizsgálatok szerencsés esetben elkülöníthetik a két kórképet. Ha a húgysavkristályok az ízület körül lerakódnak (tömött, fájdalmatlan csomócskák, ún. tophusok) akkor a diagnózis már nem okoz gondot, különösen, ha szövettani mintavételre is van mód.

Sok minden hajlamosíthat a betegség kialakulására (sajnos az örökletes tényezőkön nem nagyon tudunk változtatni), ezek között a mértéktelen alkoholfogyasztás (pld. sör!), a magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása (főként vörös húsok), de ide tartozik a vér megemelkedett tryglicerid tartalma is. Sajnos itt is gyakori, hogy a beteg túlsúlyos, esetleg a cukorbetegség valamilyen formája is fennáll, gyakran vérnyomás problémák is megtalálhatók.

Ha

  • Gyorsan kialakuló ízületi duzzanat és fájdalom
  • Bőrpír
  • A lábujj alappercének érintettsége
  • Vagy (és) már ismert magas vér húgysavszint

együttesen fennállnak, akkor mindig gondolnunk kell a kórképre, és célszerű mielőbbi orvosi segítséget igénybe venni.

A más ízületi gyulladásoknál bevált NSAID készítmények (nem szteroid típusú gyulladáscsökkentők) is hasznosak, azonban köszvényes rohamban a kolchicin a választandó. Az anyagcserezavar rendezéséhez az allopurinol származékok hasznosak, azonban beállításukat célszerű belgyógyász segítségével az esetleges szív, vagy vese állapothoz igazítani.

Az a korábbi feltételezés, hogy a köszvény a királyok, ill. a gazdagok betegsége, a középkorig nyúlik vissza, amikor valóban a kiváltságosak étkezési szokásaihoz voltak kapcsolhatók a tünetek. Ennek oka egyszerű, a vörös húsok, fehérjedús ételek, és persze a mértéktelen alkohol főként az ő „kiváltságuk” lehetett.

A másik – sokkal kevésbé régi – feltételezés, hogy 6-8 szem cseresznye elfogyasztása naponta, megvéd a köszvénytől, igaznak tűnik. Kutatások igazolták, hogy az egyébként antioxidáns hatású gyümölcs, a kötőszövet gyulladásos reakcióját gátolja, a vizelettel távozó urát emelkedik, míg a vérben kimutatható gyulladásos faktorok jelentős csökkenése észlelhető a gyümölcs fogyasztása mellett.

Comments are closed.